A MISZSZ X. Küldöttgyűlésének közleménye PDF Print E-mail
Tuesday, 02 February 2010 19:44


A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) évi soros Országos Választmányi ülését, valamint X. tisztújító Küldöttgyűlését szeptember 8-án és 9-én Szovátafürdőn, a Teleki Oktatási Központban szervezte.

A MISZSZ Küldöttgyűlését köszöntötte Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke, Toró T. Tibor alapító MISZSZ-elnök, jelenleg parlamenti képviselő, Ratyis Alice kampánytanácsadó, egykori MISZSZ-alelnök, valamint a Román Ifjúsági Tanács (CTR) képviselője is.

A MISZSZ döntéshozó fóruma elfogadta a leköszönő elnökség beszámolóját, módosította a Szövetség alapszabályzatát, és többek között arra kereste a megoldást, hogy a szervezeti háló erősebb, az együttműködés hatékonyabb és szorosabb, az információcsere gyorsabb és eredményesebb, a MISZSZ rendezvény-kínálata a jövőben gazdagabb legyen.

A MISZSZ növelte tagszervezeteinek számát, soraiba fogadva a Hosszúmezőért Ifjúsági Szervezetet (HISZ) is.

A tisztújítás nyomán a MISZSZ Elnökségének összetétele a következő: Somogyi Attila elnök (Temesvár), Cseke Sándor (Nagyszalonta), Farczádi Attila (Marosvásárhely), Hupka Félix (Felsőbánya) és Jakab Attila (Székelyudvarhely) alelnökök. A Közgyűlés megválasztotta a MISZSZ Etikai bizottságát is György Annamária (Maros megyei MADISZ), Mihalik Ingeborg (Hosszúmezőért Ifjúsági Szervezet) és Rabei Szidónia (Bihari MIDESZ) személyében.

Share Link: Share Link: Bookmark Google Yahoo MyWeb Facebook iwiw
 
Hungarian (formal)English (United Kingdom)

Aktuális

A MISZSZ X. Küldöttgyűlésének közleménye

A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) ...

Partnerek


Támogatók